Új-Zélandi őslakosok, Māori kultúra
Māori, Új-zéland őslakossága
He aha te mea nui o te ao? He tāngata, he tāngata, he tāngata.
Kia Ora!
Utazásunk során többször hallani fogod ezt a kifejezést. Ez egy természetes Māori üdvözlés, jelentése nagyjából: „Szia!”, „Üdvözöllek!”, „Köszöntelek!” És miért fontos megemlíteni az őslakosokat? Mert a Māori közösségek nem csupán Új-Zéland történelmének részei, hanem ma is az ország meghatározó szereplői.
Az európai telepesek érkezése óta számos házasság és családi kapcsolat alakult ki Māori és európai származású emberek között. Éppen ezért téves az az elképzelés, hogy minden Māori egy bizonyos módon néz ki, vagy hogy valakiről a bőrszíne és a külső jegyei alapján meg lehet állapítani, hogy Māori-e.
A Māori identitást nem a külső határozza meg. Sokkal inkább a whakapapa, vagyis a származás és a családi, törzsi kapcsolatok, valamint az ezekhez való kötődés játszik benne meghatározó szerepet.
Új-Zéland őslakossága a polinéz eredetű nép, a Māori.vagy ahogy magukat nevezik, a tangata whenua – a föld népe. Őseik Kelet-Polinézia szigeteiről érkeztek Aotearoára – Új-Zélandra – nagy óceánjáró kenukkal, wakákkal, feltehetően a 13–14. század során.
A Māori kultúra ma is élő kultúra, amely az elmúlt évtizedekben jelentős újjáéledésen ment keresztül. Éppen ezért Új-Zélandon nemcsak múzeumokban vagy turistáknak szervezett kulturális programokon találkozunk vele. Jelen van a hétköznapokban, a helynevekben, a nyelvben, a művészetben, az oktatásban és abban is, ahogyan az ország egyre inkább saját történelméről és természeti környezetéről gondolkodik.
Történetük különleges példája annak, hogyan képes egy őslakos kultúra fennmaradni és megújulni a modern világban. A jogaikért folytatott hosszú küzdelem mellett sikerült megerősíteniük nyelvüket, hagyományaikat és identitásukat, miközben a mai új-zélandi társadalom meghatározó részét alkotják.
Az 1970-es évektől erőteljes Māori kulturális és politikai újjáéledés indult el. Egyre többen kezdték újra tanulni és tudatosan továbbadni a te reo Māorit, amelyet a gyarmati időszak asszimilációs politikája évtizedeken keresztül háttérbe szorított. Māori gyerekek generációi nőttek fel úgy, hogy az iskolában az angol használatát várták el tőlük, és sokakat büntettek is saját nyelvük használatáért. Az 1970-es évektől induló mozgalmaknak, majd a Māori nyelvű óvodák és iskolák létrejöttének köszönhetően megkezdődött a nyelv és a kultúra tudatos újjáélesztése.
Ehhez nagyon fontos dátum 1972, amikor a Māori nyelv elismerését követelő, több mint 30,000 aláírást tartalmazó petíciót átadták a parlamentnek. Ebből nőtt ki az a nyelvi reneszánsz, amelynek eredményeként 1987-ben a te reo Māori hivatalos nyelvi státuszt kapott Új-Zélandon.
A Māori közösségek többsége már a kezdetektől az Északi-szigeten alakította ki nagyobb településeit, ahol a melegebb éghajlat kedvezőbb feltételeket teremtett többek között a Polinéziából magukkal hozott kūmara (édesburgonya) termesztéséhez. Az egyes iwi és hapū között időnként komoly konfliktusok és háborúk is kialakultak. A háborúkhoz bizonyos esetekben rituális kannibalizmus is kapcsolódott, amely azonban nem volt a mindennapi élet része, hanem elsősorban a legyőzött ellenséggel kapcsolatos rituális gyakorlat volt.
A Māorik hagyományosan erős, büszke és összetartó közösségeket alkotottak. A harcos kultúra fontos része volt történelmüknek, de ebből nem következik, hogy alapvetően erőszakos nép lettek volna. A közösség, a családi és törzsi kapcsolatok, a vendégszeretet, a kölcsönös tisztelet és a természettel való kapcsolat legalább olyan meghatározó elemei voltak kultúrájuknak, mint a harci hagyományok.
Māori tetoválás – Tā moko
A hagyományos Māori tetoválás neve tā moko. Ez nem egyszerű testdíszítés: a minták az ember származásáról (whakapapa), családi és közösségi kapcsolatairól, rangjáról és életútjáról is közvetítenek információt. Ezért a moko erősen személyes, identitáshoz kötődő kulturális kifejezés. Ma egyre több Māori visel büszkén tā mokót, nem divatból és nem egyszerű testdíszként. A moko egyben annak látható kifejezése is, hogy kultúrájukat őrzik, vállalják és továbbadják a következő generációknak. Új-Zélandon teljesen természetes látvány ez a fajita arci tetoválás vagy a kezeken, lábakon megjelenő tetoválások.
Mit érdemes tudni látogatóként?
A Māori kultúrával utazásunk során számos alkalommal találkozhatunk. Néhány egyszerű szokás ismeretével nemcsak a tiszteletünket fejezhetjük ki, hanem jobban megérthetjük azt a kultúrát is, amelynek vendégei vagyunk.
A fej különleges jelentőségű. A Māori kultúrában a fej tapu, ezért más ember fejét – különösen gyermekét – nem illik megérinteni.
Ne üljünk asztalra vagy olyan felületre, ahol ételt készítenek vagy fogyasztanak. Az étel (kai) és a tapu fogalmához kapcsolódó kulturális szabályok miatt ezt tiszteletlenségnek tekinthetik.
A haka nem egyszerűen „harci tánc”. A mindennapi élet része, lehet üdvözlés, tiszteletadás, megemlékezés, ünneplés vagy az összetartozás kifejezése is. Kulturális eseményen érdemes úgy tekinteni rá, mint az adott közösség által megosztott kulturális kifejezésre, nem pusztán egy turistáknak szánt műsorra.
Ne egyszerű „showként” tekintsünk egy Māori kulturális programra. A haka, az énekek, a történetek és a szertartások egy ma is élő kultúra részei, amelyből vendégként kapunk betekintést.
Ne imitáljuk a Pūkana-t, ami egy fontos Māori arckifejezés, Leginkább a haka és más kapa haka előadások során láthatsz ilyet – hacsak nem ők invitálnak arra, hogy próbáld ki a haka-t, aminek része a pūkana. Ez nem egyszerűen „ijesztő arc”: a kontextustól függően erőt, szenvedélyt, elszántságot és az előadott történet érzelmeitfejezheti ki.
Ko te tūmanako ka kite wawe tātou!